👆🏼 Itt tudod MEGHALLGATNI 🎧
⏳ Aktuális állás
📧 Email feliratkozók: 43.074 / 100.000
💰 Aktuális cégérték: $1.306.875
🎞 Új Mini Documentary: Atomi szokások összefoglaló
🚀 Hogy áll a kihívás?
👩🏽💻 Egy zseniális asszisztenssel bővült a csapat
Fannikát már kb. 10 éve ismerem. Olyan ő, mint a fogadott testvérem. 🫂
Szó szerint jobban ismer, mint bárki más.
Így “betanítani” se kellett, csak felvettem 3-4 videót és mondtam, hogy próbáld úgy csinálni, ahogy szerinted én csinálnám.
És Voilá, sikerült is neki! 🪄
Így 1-2 hét után már több, mint heti 20 órát szabadított fel nekem. ⏰
Csak azzal, hogy levette a vállamról az adminisztratív feladatok terhét és így marad időm azzal foglalkozni, ami igazán fontos: A KönyvKlub jobbá tétele és az új felhasználók megszerzése. 🚀
💡 Side note: Egy ismerősöm mondta nekem nem rég, hogy a vállalkozó feladata az erőforrások optimalizálása (energia, idő, pénz). Azok a jó vállalkozók, akik ezt nem csak saját maguknál, de a cég többi tagjánál is optimalizálni tudják. Legegyszerűbben pedig úgy tudod ezt elkezdeni, hogy különösen figyelsz arra, hogy mindenki olyan munkát végezzen, amiben erős és amiben jól érzi magát.
Pontosan ebben segített most nekem Fanni, hogy arra fókuszálhassak, amiben erős vagyok!
🇵🇱 Zakopaneban voltunk a csapattal
Minden év végén - vagy most éppen év elején - csinálunk egy ilyen OM Retreatet, amikor elvonulunk egy téli helyre, kipihenjük az év fáradalmait és persze megtervezzük a következő évet.
💡 Side note: Na meg persze rengeteget ökörködünk, de ez majd egy másik levél témája lesz. Viccen kívül most kezdem igazán érezni az előnyét annak, hogy a barátaimmal dolgozom együtt. Minden egyes céges “utazás” egyben egy nyaralás is nekünk.
Most komolyan, felüdülés, hogy nincsenek kibeszélések, versengés, kiközösítés és társai.
🎯 2025-ös célok
Utálom azokat a sztorikat, amikor belekezdenek, de nem mondják végig.
Úgyhogy, én nem akarok ilyen lenni! ❌
Ezért itt lesznek a 2025-ös céljaink, amiket mindenképpen el fogunk érni idén:
Külföldi terjeszkedés 🌏
10.000 aktív felhasználó 🚀
5%-os lemondási arány 🚫
100.000 YouTube feliratkozó 🎥
100.000 Blog olvasó 👀
Mini Mindset Meetupok tesztelése 🧪
A KönyvKlub új verziója (Saját célokkal) 🎯
Na meg persze egy komoly OM Retreat ✈️
2025 a kísérletezés éve lesz számunkra, de hamarosan Te is megérted!
☎️ Customer Interview-k
Mivel felszabadult jó pár órám, így ki kellett találnom, mivel tudnék a legtöbbet hozzátenni a KönyvKlub fejlődéséhez.
Kis gondolkodás után egyből jött az ihlet, hogy a legnagyobb problémánk most a lemondások. 🤔
Mivel nem tudjuk miért mondják le vagy éppen miért szeretik az Appot, így nem tudunk pontos döntéseket hozni a fejlesztésben.
Mi lenne, ha 1:1 beszélnék a felhasználókkal? 💡
Nem ilyen kiszervezett dolog vagy valami AI, hanem 1:1 én egy Zoom hívásban.
És így is lett, azóta már több, mint 30 ilyen beszélgetést nyomtam le és eszméletlen hasznos dolgokra bukkantam:
Kell egy befejezés gomb a hallgatás oldalra, mert különben nem jelzi befejezettnek a könyvet 🛠️
Samsung telefonokon néha leáll a hang 🔇
Van akinek lassan tölt be az App 🐌
És még sorolhatnám…
De ezekre nem jöttünk volna rá, ha nem beszélünk Veletek.
Úgyhogy ezt továbbvisszük és rendszert építünk belőle, így mindig lesz 15-20 időpont a naptáramban és bárki tud foglalni, akinek feldobja az App a lehetőséget. 🙏🏻
💡 Side note: Mivel még kezdő vagyok a naptáros foglalási rendszerekben így elkövettem azt a hibát, hogy December 31.-ét is bennhagytam szabad időpontként. És hát 8 ember le is foglalta, visszamondani pedig nem volt képem, úgyhogy majdnem a Szilvesztert is teljesen végigdolgoztam. 😅
És akkor jöjjön a legnagyobb kérdés…
🤔 Mi ez az új sorozat?
Nos, honnan is indítsam az egészet?
2024 végén azt éreztem, hogy kezdek kiégni a shortform videók gyártásával. 😪
Jó témák voltak, amik segíthetnek Neked a fejlődésben, csak már nem éreztem magaménak.
Nem volt autentikus. ❌
És ez egy belső vívódáshoz vezetett.
Elkezdtem “nem szeretni” azt, amit csinálok…
Így szóltam Gerinek és Kokesznek, hogy segítsenek kitalálni valami megoldást erre. 🧠
Tisztán emlékszem, Szombat 11 órára tettük a hívást és egész héten ezt vártam.
Bíztam benne, hogyha 3-an összedugjuk a fejünket, akkor valami jó is kisülhet belőle. 💡
És…
Így is lett!
1.5 óra ötletelés után megszületett a zseniális megoldás:
“Mi lenne, ha videósan is dokumentálnánk az utunkat?”
Így a nézőink konkrétan átélhetnék milyen is lenne egy online vállalkozást felépíteni a barátaikkal.
Ekkor született meg az OM POV vagyis (point of view) ötlete.
Amikor ezt kimondták a srácok, egy óriási kő esett le a szívemről. 🪨
Úgy éreztem, hogy ez volt az a hiányzó puzzle darab, amit eddig kerestem. 🧩
Hiszen, ha jobban belegondolsz ez minden problémánkat megoldja:
Autentikus videók lesznek, hiszen a mi sztorinkról szól
Mélyebb kapcsolatot épít veletek, hiszen beleláttok mindenbe
Változatos, így nem fogok kiégni benne
Egyedi, mert ilyenről még nem hallottam Magyarországon
És mindezek mellett a KönyvKlubot sem kell túlságosan promozni, mert hát arról szól maga a tartalom, akit érdekel úgyis letölti
Tehát ez volt a Szent Grál! 🎖️
Végül is az egész OM emiatt az idézet miatt indult:
“Légy olyan, akire Neked lett volna szükséged, amikor fiatalabb voltál.”
És erre nagyon is szükségem lett volna!
📕 Könyvajánló: Austin Kleon könyve a “Mutasd meg magad” pontosan ugyanezt mondja el és épp most akadt az én kezembe is. Véletlenek már pedig nincsenek! Megtalálod a KönyvKlubban összefoglalva! 🎧
Nem mellesleg megoldott egy másik problémát is, amivel az utóbbi hónapokban találkoztam.
Rengetegen írtak nekem kedves üzeneteket, hogy mennyire sokat segített nekik a munkÁM és a videóIM. 👤
Ekkor jöttem rá, hogy ők tényleg csak engem láttak a videókban és azt gondolhatják, hogy egyedül csinálom.
Közben ez egyáltalán nem igaz! ❌
A csapatom nélkül valószínűleg nem is hallottál volna rólam.
Így ebben a sorozatban nagyobb szerepet fognak kapni a srácok is (na meg persze Fannika), hogy őket is jobban megismerhesd. 👥
És lásd mennyi energiát tesznek ők is bele ebbe a projektbe.
Na de most, hogy már értjük “Miért” jött ez a váltás és “Mi” a célunk vele.
Itt az idő, hogy tovább evezzünk a “Hogyan”-ra.
🧐 Hogyan fog ez kinézni?
Először is fontos megjegyeznem, hogy még SOHA nem csináltam ilyet. 🚫
És amikor leültem felvenni az első videót, akkor ugyanazt éreztem, mint az OM elindításánál:
“Fogalmam sincsen, hogy mit csinálok… De valamiért jó előérzetem van!”
Az egész dokumentálást 3 részre tudnám bontani. 🧬
Induljunk fentről-lefelé:
1. Havi YouTube videók 🎥
A szokásos Documentary videók mellé, most bejönnek ezek a POV videók is, ahol összefoglaljuk, mi történt ebben a hónapban.
Úgy kell elképzelni, mint egy sorozatot, ahol havonta jelennek meg az új részek. 📺
Mondtam volna, hogy Netflixes sorozat, de videózásban attól még elég messze állok! 😅
De ki tudja, járja a mondás: Ami késik, nem múlik!
💡 Side note: Ha ezek a videók jól teljesítenek és elég gyorsan tudunk haladni, akkor lehet átállunk a 2 heti felosztásra. Tehát havi 2 POV érkezne.
Itt mindent elmondunk, az akadályokat, a mélypontokat, a sikereket és persze a “Hogyanokat” is!
A cél, hogy tanulhass belőle. 🧠
2. Heti updatek a Blogban ✍🏼
Itt továbbra is megmaradnak a heti levelek.
💡 Side note: Még mindig imádom írni őket!
Annyi változás lesz, hogy mindig egy adott elakadásról fogunk beszélni és hogy ki hogyan oldotta ezt meg. 🚧
Sok idő lesz, mire megtaláljuk a tökéletes formátumot:
Milyen szekciók legyenek?
Milyen hosszú legyen?
Mennyi képet tegyünk bele?
De mikor próbálkozzunk, ha nem most?! 🧪
Ez a rendszer már alakul, de még mindig úgy éreztem, hogy hiányzik valami.
Heti 1 hír, az túl kevés és túl sok idő telik el 2 tartalom között. 🧐
Így jött be a képbe a…
3. Napi hírek a Shortsban + Storyban 📲
Insta Storyban lesznek megosztva a napi haladások és akadályok.
Shortsban/Reelben/TikTokon pedig pár inspiráló gondolat, amikre rábukkantunk a fejlődés alatt. 🔥
💡 Side note: Fontos megjegyeznem, hogy Daniel Dalen óriási inspiráció volt számunkra. Hiszen ő is dokumentálja a saját útját és eszméletlen jó nézni, ahogy fejlődik!
Természetesen ezeken a csatornákon is megmaradnak a régi tartalmak, csak melléjük bejön ez az új sorozat. 👀
Hogy mennyi időt fog ez felemészteni?
Fogalmam sincsen! 🙄
De, hogy nagyon akarjuk, az biztos!
A videózást bele tudom sűríteni napi 20-30 percbe. ⏳
Gerinek lesz nehezebb dolga ezt a sok felvételt rendszerezni, megvágni és valami összefüggő sztorivá alakítani. 🙏🏻
💡 Side note: Erre keresünk még éppen rendszereket, hogy hogyan lehetne optimalizálni ezt a folyamatot, fájlok elnevezése, feltöltések időpontja, stb. Ha van bármi ötleted nyugodtan írd meg nekünk, óriási segítség lesz!
Tehát, röviden így állunk most!
Nagy célok, őrült tervek. 🚀
Csak a szokásos OM csapat!
⚠️ FIGYELEM ⚠️
Szeretném, ha ebben az új sorozatban, Te is aktív szereplő lennél. Így, ha bármi ötleted, észrevételed vagy csak gondolatod van.
Nyugodtan írd meg emailben!
u.i. Minden emailre válaszolok :) csak próbáld ki
📖 Miket olvastam most?
Belekezdtem a “The Hitchhiker's Guide to the Galaxy”-ba, zseniális könyv. Szerintem a következő 2 hétben ki is végzem. 🛸
Az asztalomra került Austin Kleon-tól a “Mutasd meg magad!”, ami a tartalomgyártásról szól. Annyira tetszik a könyv kinézete, hogy ebbe is belekezdtem és hipp-hopp be is szippantott. Egészen rövid, szerintem 2-3 óra alatt ki lehet végezni. 🎨
💡 Side note: Épp most gondolkodtam rajta, hogy lemondom a Netflix előfizetésemet is, mert egyáltalán nem használom ki. Kb. 3 hete néztem utoljára bármit is és az sem fogott meg. Egyedül azért gondolkodom rajta, mert én fizetem az egész családnak és nem akarom, hogy bárkit is rosszul érintsen.
🎧 Miket hallgattam most?
Joe Dispenza-t eddig is szerettem, de ez a videója betalált. Szépen elmagyarázza, hogy a gondolataink, hogyan formálják a jelenünket és a jövőnket egyaránt. 💭
📕 Könyvajánló: Joe Dispenza legendás könyve megtalálható a KönyvKlubban is összefoglalva. Ne tévesszen meg a címe, magyarul van. Így találod meg a keresőben “Breaking the Habit of being yourself”. 🎧
✍🏼 Top idézet
"Add azt, amid van! Valakinek jobban kellhet, mint gondolnád." ~ Henry Wadsworth Longfellow